... a hideg.
Mert mi más?
Ugyan! Az én koromban?!
Az éjjel be kellett csukni az erkélyajtót, mert kifejezetten jegeces szél vagdalta az ajtót, és fújkálta a lábamat.
Direkt jó volt nyakba húzni a takarót és élvezni a didergést, míg be nem melegedtem.
Persze lehetne 25 fok. Az ember sosem elégedett semmivel. De ez még mindig jobb, mint az a rohadt hőség, az ellen egy határon túl levetkőzni nem lehet. A bőrömet mégsem vehetem le.
A napokban amúgy is hülye helyzetek adódtak ebből a levetkőzésből.
Egyik nap jött a sárkányrepülő, aki nem is sárkányrepülő volt, hanem valami motoros paplanernyős, és azt hittem, egyenest bejön a nagyszobába. Én meg ott álltam egy szál bugyogóban az erkélyen. Ez meg csak jött.
Vaksi szemeimmel jól láttam az ürgét, szóval ő meg jólátó létére, bizonyára a mejjbimbómat is jól láthatta, szóval nem tudtam mást tenni, mint fedetlen kebellel szembefordulni vele, és jobb mutatóujjammal jó teátrális, nagy mozdulatokkal megfenyegetni.
Erre az ürge egy másodperc alatt megfordult, és elrepdesett pont arra, amerről jött.
Aztán meg szambázok reggel a konyhában meztelenül, hát a szomszéd ház tetején jön-megy egy másik légi szatír.
Utána meg megyek megint az erkélyre, hát egy daruskocsi kosarában ácsorog két faszinger az erkélykorlátomnál. A szomszédék légkondijának a kültéri egységét buzerálták a falon.
Ilyen egy ótó még sose járt erre.
Szóval körbevettek a légi szatírok kérem!
Itt volt az ideje, hogy megszűnjön a ruhátlan időjárás, mert a végén lesittelnek engem, előbb utóbb leszédülnek ezek a jóemberek a nagy magasságokból, ha én itt szemérmetlenül mutogatom túlburjánzott bájaimat.
Persze azért hol van az előírva, hogy mindenki az én kéglimbe kukkeroljon befele?
Végülis magánlakásomon, magán időmben a magánpuncimat akkor mutogatom, amikor akarom, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése