ELFÚJTA A SZÉL

... pontosabban a szélvihar a teraszról a vájlingot, az edényalátétet, a ringlót, meg mittomén még mit. Amit ért.
Az ablakot egyszerűen benyomta - lehet, hogy nem elég jól volt becsukva - és rohangáltam a ronggyal, törölni az ablak alján beözönlő vizet, utána meg felmosni, ami lefolyt a földre.
Baromi nagy dörgés-villámlás volt.Luli meg kint spacírolt a szakadó esőben.
Régen hótt ideg volt a dörgéstől, villámlástól, most meg sztoikus nyugalommal szarta le, és csak mászkerált.

Holnapra meghíttak ebédre a bazsi búcsúba.
Hát körhinta ha lesz is, nem ülök föl rá. Nehogymá széttörjön alattam a gipszló.
De már olyan semmi búcsú szokott csak lenni, hogy az nudli.
Régen, gyerekkoromban bezzeg volt minden.
Fahalak pecázása lavórból, céllövölde (izguló cigányasszonnyal, hogy ki ne lűdd a nagybaba szemit a fölső sorban), kakasnyalóka, vattacukor, mézeskalácsos, bádogbögre-reszelő-merőkanálárus, olyan lovacskás körhinta kicsiknek, ringlis nagyoknak (jófejberúgtak eccer, mikor a leálló hintán még kirúgta az előtte ülő csajt egy HMCS), aztán este a kocsma mellett élőzenés táncmulaccság. A dobos volt a legkigyúrtabb, a huppogást még tán Sümegen is halloták. Húúú, hogy rúgták a port a legények-jányok, meg hogy smároltak a "parkett" szélén, a bozótos felé elhúzódott párocskák a mézes-édesen elnyujtott, szívet tépő lassúkra.

Az ember még egy hét múlva is ellágyultan ábrándozott a nagy eseményről.
Főleg ha végigjárta a faluban lakó összes rokont, és hűtőgép híján be bírt nyalni valami enyhén romlott fasírtot, vagy, kissé állott rántotthúst, picit savankás tortát.
A következő hetet ábrándos fosással az udvari budin töltötte. :D
De még így is szép volt.

Hát ezt is elfútta a szél.

Azért holnap elmék, megeszem a pörkűttes nokedlit káposztasalátával, mert a rokonyember mondta, mikor kérdeztem tőle, mi lesz az ebéd (hülyeség kérdezni, hát a búcsúi ebéd mifelénk mindig ugyanaz) hogy ő vett káposztát, meg uborkát, szóval káposztás-uborkasaláta az tuti. A többi majd hozzánől.

Na, oszojjunk, mer dolog van ezer.
Az innep csak holnap veszi kezdetét.
Csók a városi nyaszvadtaknak!
Élek és virulok, holnap meg mulatok, mint állat!
Ja, ha mégis lesz valami sátor, megkérdem van-e seggenfütyülős lovacska, mer az má régi vágyálmom!"

SZÓVAL MEGJÖTT

... a hideg.
Mert mi más?
Ugyan! Az én koromban?!
Az éjjel be kellett csukni az erkélyajtót, mert kifejezetten jegeces szél vagdalta az ajtót, és fújkálta a lábamat.
Direkt jó volt nyakba húzni a takarót és élvezni a didergést, míg be nem melegedtem.
Persze lehetne 25 fok. Az ember sosem elégedett semmivel. De ez még mindig jobb, mint az a rohadt hőség, az ellen egy határon túl levetkőzni nem lehet. A bőrömet mégsem vehetem le.
A napokban amúgy is hülye helyzetek adódtak ebből a levetkőzésből.
Egyik nap jött a sárkányrepülő, aki nem is sárkányrepülő volt, hanem valami motoros paplanernyős, és azt hittem, egyenest bejön a nagyszobába. Én meg ott álltam egy szál bugyogóban az erkélyen. Ez meg csak jött.
Vaksi szemeimmel jól láttam az ürgét, szóval ő meg jólátó létére, bizonyára a mejjbimbómat is jól láthatta, szóval nem tudtam mást tenni, mint fedetlen kebellel szembefordulni vele, és jobb mutatóujjammal jó teátrális, nagy mozdulatokkal megfenyegetni.
Erre az ürge egy másodperc alatt megfordult, és elrepdesett pont arra, amerről jött.
Aztán meg szambázok reggel a konyhában meztelenül, hát a szomszéd ház tetején jön-megy egy másik légi szatír.
Utána meg megyek megint az erkélyre, hát egy daruskocsi kosarában ácsorog két faszinger az erkélykorlátomnál. A szomszédék légkondijának a kültéri egységét buzerálták a falon.
Ilyen egy ótó még sose járt erre.
Szóval körbevettek a légi szatírok kérem!
Itt volt az ideje, hogy megszűnjön a ruhátlan időjárás, mert a végén lesittelnek engem, előbb utóbb leszédülnek ezek a jóemberek a nagy magasságokból, ha én itt szemérmetlenül mutogatom túlburjánzott bájaimat.
Persze azért hol van az előírva, hogy mindenki az én kéglimbe kukkeroljon befele?
Végülis magánlakásomon, magán időmben a magánpuncimat akkor mutogatom, amikor akarom, nem?

HÁT NEM VAGYOK BIZTOS

... nagyon abban, hogy nekem itt blogot kell nyitnom, csak annyira felizgatott egyik jóbarátom, aki itt blogol, hogy valamit tennem kellett.
Mivel nagyon távol van - s egyben itt mégis közel - nem tudom sk. nyakonvágni, pedig szeretném.
Rendben van, hogy szerelmes, meg hogy sok dolga volt, de azért egy "szia, elmentem" telefont megereszthetett volna.
Hülye, nagy, dagadt medve!!!

Na jó!
Most akkor kimérgelődtem magam, aztán majd meglátom ...